Lynn Hirschberg: Mindenki a Twilight széria hősnőjeként, Bella Swan-ként ismer. Amit az emberek nagy része nem tud, hogy te már gyerekkorod óta színészkedsz. Hogyan kezdődött?
Kristen Stewart: Furán, mert magamtól sosem álltam volna be az iskolai színdarabba, erőltettek, hogy énekeljek az egyik sulis darabban. Egy trenderli dalt énekeltem, ami elég vicces volt. Sosem ünnepeltem a Hannukát, nem volt a neveltetésemben, de muszáj volt mindenkinek választani egy dalt vagy valamilyen szinten részt venni a kórusban. Nem volt egy átlagos trenderli dal; nem is igazán emlékszem már a szövegre, de egy komolyabb hangvételű dallam volt. A hangszer hatalmas volt, igazi hagyományos darab. És ekkor találkoztam az ügynökömmel, aki a közönségben ült. Akkor 8 éves voltam. 9 évesen pedig már az első filmemet, a The Safety of Objects-et forgattam.
Szerepeltél reklámokban is vagy rögtön a filmekkel kezdtél?
Két reklámom volt, az egyik egy Porsche-s, de szerintem abszolút nem voltam az a tipikus fiatal lány, akit reklámokhoz vagy sorozatokba válogatnának. Nem voltam az a fajta, aki ilyen gyerkeknek szánt cuccokban szerepel. Nem vagyok az a cukimuki típus.
1999-ben David Fincher téged választott Jodie Foster lányának szerepére a Pánikszobában. Róla tudni kell, hogy szeret sokszor felvenni egy jelenetet. Mennyire volt ez nehéz gyerekként?
Igazából fel sem tűnt, hogy a 80 felvétel nem volt éppen szokványos. Bár elég vicces: a legbüszkébb filmes forgatási pillanataim a Pánikszobában történtek. A karakteremnek rohamai voltak én meg elmondhatom magamról, hogy 10 éves létemre képes voltam véreresre erőltetni a szemem azért a felvételért.
Fiús lány voltál, ami nem volt hétköznapi.
Fiútestvéreim vannak és ez a betudott fiússág igazából egy ebből fakadó halálosan komoly magabiztosság volt fiatalabb koromban. Mindig mondanom kellet, hogy ’Figyeljetek, én lány vagyok'. Egyébként még ma is cikinek érzem ezt kimondani.
De épp ez különböztetett meg téged a színésznőktől. Ezzel váltál érdekesebbé.
Erre nem tudom mit mondjak. Akkor csak annyit tudtam, hogy munkát akartam szerezni. És összejött. Akkor is dolgoztam mikor a Twilight forgatókönyvét olvastam. Előbb olvastam a könyvnél. És a meghallgatáson is előbb voltam a könyv elolvasásánál, ami őrületes. A négy könyvet igazából a három év alatt olvastam ki, de nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy dolog lesz belőle.
Érdeklődtél a vámpírok iránt? A fiatal lányok szokták szeretni őket.
Kibaszottul bírom a vámpírokat [nevet]. 17 éves koromban olvastam a Twilight-ot és akkoriban tökéletes volt hozzám. A forgatókönyvben olyan fiatal kölykökről volt szó, akik azt hitték megbírkóznak a dolgokkal, holott nagyon nem. De akkor is belevágtak. Mert érted, miért ne? Csak hogy kínozd magad. Ezzel azonosulni tudok. A vámpírok veszélyesek és mi lányok szeretjük feszegetni a határainkat.
A Breaking Dawn-ban Bella és szeretett vámpírja, Edward összeházasodnak. Milyen volt az esküvő?
Csodás. Ez volt az első esküvőm. Őrületes dolog. És furcsa is. A menyasszonyi ruhás téma külön élmény volt. Felpróbáltam a ruha legelső változatát, aztán kis szabás és megint szabás, módosítás, vágás, változtatás, és kész. Az a bizonyos KibaszottulNagyDolog ruha ugyebár. Nagy. Cucc.
És milyen volt maga a lagzi?
Hatalmas. Az utolsó Twilight könyv tele van ezekkel a KND témákkal, olyanokkal amikre az emberek már régóta várnak. Nekem nevetségesen drámai volt: Megházasodom, gyereket szülök, a baba nagyon gyorsan nő ami miatt mindenki aggódik és végleg el kell búcsúznom az apámtól is. Ez egyszerűen baromi összetett volt—én ezt sosem tudnám. Hű, kezdek kiesni a karakterből..
Mondhatjuk azt, hogy te is elbúcsúztál Bella-tól valamilyen úton-módon? Már elég régóta együtt éltél vele.
Régóta vártam már erre a Bella-búcsú dologra. Mindig azon járt az agyam, hogy 'Atyaég, vajon mit fogok érezni'. Aztán eljött az utolsó nap, amikor az esküvőt vettük fel. Az összes karakter együtt. A nap végén úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek. Szóval ez a pillanat valahogy nem jött meg akkor. Viszont megtörtént később. Még egy utolsó kis jelenetet fel kellett vennünk a nászútból, így visszamentünk a Virgin szigetekre. És azután a jelenet után, a tényleges utolsó után úgy éreztem, hogy bele tudnék ugrani az éjjeli égboltba és a testem minden pórusából fény áradna ki. Sosem éreztem még olyan könnyűnek magam.
A Twilight volt a középsuli és mondhatjuk, hogy leérettségiztél: 17 évesen lettél Bella, most pedig 21 vagy.
Igen—és ezek az idők elég őrültek voltak. Ha úgy vesszük, a filmeken is végigmentem az életem összes szakaszán, egészen 9 éves koromtól kezdve. Ez igazából most érdekes, mert már nem tudom többé irányítani.
Nem egyengeted az életed?
Nem. Nem igazán. Nem mintha kizárólag arra gondolnék amit csinálni akarok. Érdekes ez a dolog: annyira nagyon szeretnéd, hogy az emberek lássák mivel foglalkozol—mert te büszke vagy rá—és szeretem ha a filmek hatással vannak az emberekre. De ez a figyelem ugyanakkor kényelmetlen is lehet. Vannak helyzetek mikor odajönnek és azt mondják, “Anyám, neked meg mi bajod?” Én kérek elnézést, szeretem amit csinálok, de kicsit kényelmetlenül érzem magam.
Szereted visszanézni magad?
Nem szoktam azt csinálni, hogy leülök és újra meg újra visszanézem a filmjeit, de abban sosem hittem, mikor a színészek azt mondják ők nem nézik vissza magukat. Sokféle kifogások hallottam már úton-útfélen, hogy miért nem nézik vissza magukat. Ez baromság. Bocs fiúk - de tudom, hogy megnézitek magatokat.
Viszont érdekes a fiatalabb énedet viszontlátni a filmekben. Nem sokmindenkinek van ennyire kiterjedt vizuális anyaga a különböző éveiről. Szégyellem is. A Pánikszobában 10 éves vagyok és ez egy nagyon régi énem, de mégsem érzem olyan távolinak. Apa néha bekapcsolja a TV-t és nézzük a filmet, aztán hirtelen feltűnök egy fél perc erejéig. Én meg: "Baszki, kapcsold le. Azonnal. Zárd. El.”
Megjegyzés: ez egy baromi nagy nulla "interjú".
Szerepeltél reklámokban is vagy rögtön a filmekkel kezdtél?
Két reklámom volt, az egyik egy Porsche-s, de szerintem abszolút nem voltam az a tipikus fiatal lány, akit reklámokhoz vagy sorozatokba válogatnának. Nem voltam az a fajta, aki ilyen gyerkeknek szánt cuccokban szerepel. Nem vagyok az a cukimuki típus.
1999-ben David Fincher téged választott Jodie Foster lányának szerepére a Pánikszobában. Róla tudni kell, hogy szeret sokszor felvenni egy jelenetet. Mennyire volt ez nehéz gyerekként?
Igazából fel sem tűnt, hogy a 80 felvétel nem volt éppen szokványos. Bár elég vicces: a legbüszkébb filmes forgatási pillanataim a Pánikszobában történtek. A karakteremnek rohamai voltak én meg elmondhatom magamról, hogy 10 éves létemre képes voltam véreresre erőltetni a szemem azért a felvételért.
Fiús lány voltál, ami nem volt hétköznapi.
Fiútestvéreim vannak és ez a betudott fiússág igazából egy ebből fakadó halálosan komoly magabiztosság volt fiatalabb koromban. Mindig mondanom kellet, hogy ’Figyeljetek, én lány vagyok'. Egyébként még ma is cikinek érzem ezt kimondani.
De épp ez különböztetett meg téged a színésznőktől. Ezzel váltál érdekesebbé.
Erre nem tudom mit mondjak. Akkor csak annyit tudtam, hogy munkát akartam szerezni. És összejött. Akkor is dolgoztam mikor a Twilight forgatókönyvét olvastam. Előbb olvastam a könyvnél. És a meghallgatáson is előbb voltam a könyv elolvasásánál, ami őrületes. A négy könyvet igazából a három év alatt olvastam ki, de nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy dolog lesz belőle.
Érdeklődtél a vámpírok iránt? A fiatal lányok szokták szeretni őket.
Kibaszottul bírom a vámpírokat [nevet]. 17 éves koromban olvastam a Twilight-ot és akkoriban tökéletes volt hozzám. A forgatókönyvben olyan fiatal kölykökről volt szó, akik azt hitték megbírkóznak a dolgokkal, holott nagyon nem. De akkor is belevágtak. Mert érted, miért ne? Csak hogy kínozd magad. Ezzel azonosulni tudok. A vámpírok veszélyesek és mi lányok szeretjük feszegetni a határainkat.
A Breaking Dawn-ban Bella és szeretett vámpírja, Edward összeházasodnak. Milyen volt az esküvő?
Csodás. Ez volt az első esküvőm. Őrületes dolog. És furcsa is. A menyasszonyi ruhás téma külön élmény volt. Felpróbáltam a ruha legelső változatát, aztán kis szabás és megint szabás, módosítás, vágás, változtatás, és kész. Az a bizonyos KibaszottulNagyDolog ruha ugyebár. Nagy. Cucc.
És milyen volt maga a lagzi?
Hatalmas. Az utolsó Twilight könyv tele van ezekkel a KND témákkal, olyanokkal amikre az emberek már régóta várnak. Nekem nevetségesen drámai volt: Megházasodom, gyereket szülök, a baba nagyon gyorsan nő ami miatt mindenki aggódik és végleg el kell búcsúznom az apámtól is. Ez egyszerűen baromi összetett volt—én ezt sosem tudnám. Hű, kezdek kiesni a karakterből..
Mondhatjuk azt, hogy te is elbúcsúztál Bella-tól valamilyen úton-módon? Már elég régóta együtt éltél vele.
Régóta vártam már erre a Bella-búcsú dologra. Mindig azon járt az agyam, hogy 'Atyaég, vajon mit fogok érezni'. Aztán eljött az utolsó nap, amikor az esküvőt vettük fel. Az összes karakter együtt. A nap végén úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek. Szóval ez a pillanat valahogy nem jött meg akkor. Viszont megtörtént később. Még egy utolsó kis jelenetet fel kellett vennünk a nászútból, így visszamentünk a Virgin szigetekre. És azután a jelenet után, a tényleges utolsó után úgy éreztem, hogy bele tudnék ugrani az éjjeli égboltba és a testem minden pórusából fény áradna ki. Sosem éreztem még olyan könnyűnek magam.
A Twilight volt a középsuli és mondhatjuk, hogy leérettségiztél: 17 évesen lettél Bella, most pedig 21 vagy.
Igen—és ezek az idők elég őrültek voltak. Ha úgy vesszük, a filmeken is végigmentem az életem összes szakaszán, egészen 9 éves koromtól kezdve. Ez igazából most érdekes, mert már nem tudom többé irányítani.
Nem egyengeted az életed?
Nem. Nem igazán. Nem mintha kizárólag arra gondolnék amit csinálni akarok. Érdekes ez a dolog: annyira nagyon szeretnéd, hogy az emberek lássák mivel foglalkozol—mert te büszke vagy rá—és szeretem ha a filmek hatással vannak az emberekre. De ez a figyelem ugyanakkor kényelmetlen is lehet. Vannak helyzetek mikor odajönnek és azt mondják, “Anyám, neked meg mi bajod?” Én kérek elnézést, szeretem amit csinálok, de kicsit kényelmetlenül érzem magam.
Szereted visszanézni magad?
Nem szoktam azt csinálni, hogy leülök és újra meg újra visszanézem a filmjeit, de abban sosem hittem, mikor a színészek azt mondják ők nem nézik vissza magukat. Sokféle kifogások hallottam már úton-útfélen, hogy miért nem nézik vissza magukat. Ez baromság. Bocs fiúk - de tudom, hogy megnézitek magatokat.
Viszont érdekes a fiatalabb énedet viszontlátni a filmekben. Nem sokmindenkinek van ennyire kiterjedt vizuális anyaga a különböző éveiről. Szégyellem is. A Pánikszobában 10 éves vagyok és ez egy nagyon régi énem, de mégsem érzem olyan távolinak. Apa néha bekapcsolja a TV-t és nézzük a filmet, aztán hirtelen feltűnök egy fél perc erejéig. Én meg: "Baszki, kapcsold le. Azonnal. Zárd. El.”
Videó (Igazából ez maga az interjú, de Kristen mondja el a dolgokat. Érdemes megnézni, mennyire költötte át/mennyire más hangulatban jön át az interjúztató által leközölt szöveg.)
Megjegyzés: ez egy baromi nagy nulla "interjú".
~szósz W Magazine
4 komment:
Sosem volt még ennyire gyönyörű. Nagyon furi tőle ez a "nagy nő" szerep, de kurva jól áll neki :)
Az interjút most nincs időm, elolvasni de a képek meseszépek! Van benne dög, egyfajta 60-as évek, a bőrdzsekiről meg a Runaways ugrott be. Nagyon széép!!
Nekem egyébként ez kb a Flaunt meg az Elle sorozat keresztezése, mert dögös, mint a Flaunt de nőies is mint az Elle. Love it! (ám az előbb említett két sorozatot szeretem még nagyon róla)
Anyám, ez a videó übercuki, az biztos :)
Megjegyzés küldése