Inerview M. issue 9/10 - Part II.

Kész lett a befejezés is. Igen, tudom nagyon sokára szültem meg, borzasztó lusta vagyok. Sorry. Első rész errefelé.

HOPPER: Ezekben a Twilight könyvekben van néhány sötét rész.
STEWART: De a filmek nem sötétek annyira, mint amennyire szerettük volna megcsinálni őket. De akármennyire is szép és jó nézni és megfigyelni azt, ahogy ez a két karakter vigaszt talál egymásban, valójában körülöttük teljes a káosz. Mármint a motivációik elég kérdésesek—ez a két ember már már egészségtelenül odaadó egymás iránt. . . Mindenben melletük állok, amit tesznek. Csak le kellett tisztáznom magamban, máskülönben el sem tudtam volna játszani a karaktert. De ők totálisan nem azok a hagyományos karakterek. Rohadt furcsa témák vonulnak át az egész sztorin—mint például a dominancia és a mazochizmus. Úgy értem, mindig szem előtt kell tartanod, hogy ennek a történetnek azoknak a 11 éveseknek a számára is érthetőnek kell lennie, akik olvasták a könyveket és egyes jelenetekre nem tekintenek szükségképpen előjátékként. De közben ott van a közönség másik rétege—a nagy százalék—akik tudják, hogy az a jelenet egy előjáték. És ez egy elég mély, heves előjáték. [nevet] Úgyhogy elég vicces mindkettőnek megfelelve eljátszani. Mármint nem tudom milyen érzés a vámpír barátoddal ”enyelegni”, mert ez olyasvalami, amit sosem éltem át. De elég vicces, hogyha belegondolsz abba, hogy a közönség nagy része 10 éves és egy nap mikor majd felnőnek rájönnek, hogy egy csomó burkolt gondolat van a Twilight-ban, amit azelőtt észre sem vettek
HOPPER: Hát elég sokan figyelnek rád mostanában.
STEWART: Igen, ez fura. Állandóan elémvetítenek egy képet arról, hogy ki is vagyok én, és már lassan úgy érzem ennek a szerepnek eleget is kell tennem. Mégha olyan dolgok is jönnek ki a számon, biztos akarok lenni abban, hogy tényleg azt mondom ki, amit úgy is gondolok. Arra gondolok, hogy bármit amit mondok megkritizálják—nem is megkritizálják, inkább csak elemzik és értékelik. És mindig van valami olyan, ami számomra sokat jelent és mégsem jön ki jól a dolog [a számból]. Bár megváltozott az életem, azelőtt sem jártam el olyan sokat. Én olyan ”magánakvaló” fajta vagyok. Bár többet mehetnék sétálni . . .

HOPPER: Nem mehetsz el sétálni?
STEWART: Munka után szívesen elmennék járni egyet, ahelyett, hogy visszamennék a hotelszobámba és ott lennék egész nap. Elég unalmas tud lenni. Nagyon kiskorom óta dolgozom színésznőként, és ismerek egy csomó embert, akik színészek és nem kell megalkuszniuk azzal, hogy ők bizonyos szereplők . . . Tudod, ha magát a szót nézzük, szereplő, nem is az igazi. Ennek az egész szónak az a jelentése, hogy ez egy ”csinált” dolog, és, hogy ezt nem is te alakítod ki magadnak. Idegesítő is lehet. De nagyon erős érzésem van azzal kapcsolatban, hogy ez el fog tűnni, és hogy ez érdeklődést fog kapni—mert azt fog—de ez az egész múlandó. Úgyhogy pár év múlva remélhetőleg az az ember lehetek, akivé tényleg válni szeretnék.
HOPPER: Zavar, hogy pletykalapokban látod magad??
STEWART: Hogy őszinte legyek, nem tehetsz ellene semmit. El se hagyom a hotel szobámat—szó szerint, egyáltalán. Senkivel sem beszélek a magánéletemről, és szerintem ez is közrejátszik. De nagyon fontos, hogy megőrizd, ami a sajátod és magadban tartsd. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen módja, hogy senki se tudja meg merre voltam előző este, az az, hogy egyáltalán nem megyek sehova. Ezt próbálom szem előtt tartani. De attól is függ, hogy milyen hangulatban vagyok. Néha úgy gondolom: “Tudod mit? Nem érdekel. Megyek és azt csinálom, amit akarok.” Aztán másnap: “Uhh. Most biztos mindenki azt hiszi, azért mentem el valahova, hogy felhívjam magamra a figyelmet.” Pedig nem, valójában… egy percig… azt gondoltam, olyan lehetek mint bármelyik másik átlagos ember.
HOPPER: Megnéztem a filmeket amiket csináltál, és néhány nagyon különlegesen tehetséges emberrel is dolgoztál: Patricia Clarkson-al —istenem, ő egy remek színésznő—és Jodie Foster-el. Egészen csodálatos emberek. És az előadásaid nagyon különbözőek. Kilenc éves korodban kezdted. Színészkedni akartál, igaz? Nem az volt, hogy a szüleid erőltették a dolgot, mert ők is ebben az iparban dolgoztak?
STEWART: Nem. Egyáltalán nem.
HOPPER: Csak mert Dean Stockwell az egyik legjobb barátom, és elég sok horror-sztorija van azokból az időkből, mikor gyerekként szerepelt. De te ezt akartad csinálni ugye?
STEWART: Fura egy fiatal gyerektől elvárni olyat, hogy megmondja, a színészettel akar foglalkozni. Nem hiszem, hogy ez egy természetes hajlam volt részemről, inkább olyasmi, amibe beleszerettem. Őszintén, először csak szórakozás volt. Ez volt az első dolog, amivel boldogulni tudtam. A szüleim stábban dolgoztak. Mindketten megzavarodtak, mikor színészkedni akartam. De mindig támogatták, amit én vagy a testvérem, csinálni akartunk. Olyasvalami volt ez, amiről azt gondoltam jó buli lesz, hisz’ forgatásokon nőttem fel. Majd pár év múlva, ahogy nagyobb lettem a színészet egy teljesen más dologgá vált számomra. Azt hiszem olyan 13 körül lehettem.

HOPPER: Tanított valaki? Vagy elmentél valami társulathoz?
STEWART: Nem, csak belevágtam.
HOPPER: Itt tanultad meg. Ez a legjobb hely a tanulásra. Megint megnéztem a Pánikszobát múlt éjjel.
STEWART: Tényleg? Én már nagyon rég nem láttam. Ez volt a második film, amit csináltam. Hála égnek, hogy Jodie Foster volt a filmben, semmire sem kellett gondolnom a forgatáson. Szó szerint csak vele lógtam és önmagam adtam. Még rá gondolni sem akarok, hogy megnézem—meghalnék tőle. Olyan lenne, mintha egy házi videót néznék.
HOPPER: Pedig annyira jó vagy benne. Jártál iskolába, amíg gyerekként dolgoztál?
STEWART: Nyilvános suliba jártam nyolcadikig. Tudom, hogy kicsit megkéstem vele és kicsit öreg is vagyok már, de most fejeztem be a gimit—dícsérettel. A napokban csináltam az Eclipse érettségi átadós jelenetét, és én magam is alig egy hete fejeztem be a sulit, mondtam is a stábnak, “Hé, csak hogy tudjátok, én tényleg most érettségiztem, és nem lesz másik átadási ünnepségem.” Úgyhogy csináltam pár látszat képet az egyik statisztával. Megkértem a színészt, hogy jöjjön vissza és szó szerint rázza meg a kezem és adja át az oklevelemet, amíg még rajtam van a sapka és a köpeny.