Snow White and the Huntsman panel a Comic Con-on



3 komment
Mindenekelőtt: visszaszívok MINDENT amit eddig lehúzólag írtam a filmről. Ez gyerekek marha jó lesz.
A producer csávó nem viccelt mikor fűt fát beígért twitteren. A liveblogolók visszajelzései nagyon pozitívak voltak a filmről elöljáróban.
A panel-t a rendező és a producer kezdte, akiről annyit kell tudni, hogy eddig reklámokat rendezett, ezekről mutattak is egy összefoglalót. Rupert elmondta, hogy igazából háborús filmet akart csinálni, de aztán valahogy közbejött a Snow White és elvállalta. És ha már így alakult összeházasította az eredeti "tündérmesét" a háborús filmek műfajával és egy sötétebb, modernebb feldolgozásban kezdett gondolkodni, amolyan Gyűrűk Ura jellegűben. A másik Hófehérke filmet leginkább vígjátékként jellemezte, míg az ő verziója egy jóval sötétebb, erőteljesebb, keményebb film lesz. Bár a két változat bemutatódátuma nagyon közel esik egymáshoz, a rendező szerint a marketing miatt el fog különülni a kettő (példának az Armageddon és a Deep Impact esetét hozta fel, amik szintén azonos témában és alig pár hét különbséggel kerültek a vásznakra). Ezek után hívta be az emelvényre a színészeket: Charlize Theron-t, Chris Hemsworth-t, Sam Claflin-t és végül de nem utolsó sorban Kristen-t. Mindössze pár napnyira vannak a tényleges forgatás elkezdésétől és tulajdonképpen a színészek most találkoznak először egymással. Charlize és Kristen között máris elkezdődött a csipkelődés, ugyanis Charlize kijelentette, hogy ő úgy látszik Kristen alaposan meg fogja dolgoztatni a pénzéért és hozzátette: "vágjunk bele ribanc!" Van egy olyan érzésem, hogy ezek ketten baromi jól ki fognak jönni egymással :D
Kristen elmondta, hogy izgatott a karakter miatt, mert a lánynak jó érzéke van ahhoz, hogy a félelmét átalakítsa egyfajta összpontosított, vezető energiává valamint nem hagyja, hogy a szíve elhomályosítsa az eszét. Hófehérke tulajdonképpen egyfajta vezető, akinek többek között a fegyverek kezelése terén is meg kell állnia a helyét, a filmben páncélruhában, nagy pajzzsal és karddal lesz majd látható.
Ezek után bemutattak egy videórészletet, amit a kintiek alig tudtak leírni, ugyanis a részlet nem egy filmrészlet volt, hanem sokkal inkább egy promó reklámanyag jellegű videó összeállítás, amiben még csak nem is a színészek szerepeltek. Rupert [rendező] szerint mindenképpen mutatni szerettek volna egy anyagot arról, hogy milyennek képzelik el a film hangulatát, ezért 3 nap alatt összedobták ezt a kis videót ismeretlen emberekkel. A rendező még annyit tette ehhez hozzá, hogy sajnos ennek a videónak elég kicsi volt a költségvetése, szóval ha furának tűnik akkor az ezért lehet. A 8 törpét is megmagyarázták, de mivel ez spoiler csak az olvasson tovább aki akar: az egyik törpe halálakor túl sok jó szöveg ment volna kárba, ezért lettek végül ennyien.
A rendező a BD forgatáson találkozott először Kristen-el aki épp egy cigivel a szájában kötözte saját magának a megégett hasát. Kristen elmondja, hogy még a hüvelykujját is sikerült eltörnie az egyik jelenet forgatásakor, szóval nem is érti miért vállalta a SWATH-ot, mert igazából a kaszkadőrség nem az erőssége. De egyébként is jobb ha senki se szívózik vele ilyenkor mert nagyon komolyan veszi magát munka közben. Erre Charlize visszavág, hogy mivel ő Oscar díjas, nála komolyabban senki se veszi a munkát :D Ezután prezentálták a kosztümös képeket, először a 8 törpéről, majd a a hercegről, a királynőről, a vadászról és végül Hófehérkéről. Saját képe bemutatásakor Kristen elmondta, hogy a pajzstól nagyon erősnek tűnik annak ellenére, hogy elég vékony és, hogy a feje olyan kicsi hozzá, hogy úgy néz ki mintha csak odaragasztották volna. Erre Theron megnyugtatja, hogy ne aggódjon, majd felpumpálják szteroidokkal. LOL. Ezután kérdezhettek az ott lévők, az első rögtön Kristen-nek célozva: hallgat e valami zenét előkészüléskor? Stew azt mondja, hogy nem hallgat semmi extrát. Charlize erre nagylelkűen felajánlja, hogy akkor majd összeválogat neki egy párat. Ezek ketten tényleg nagyon kész vannak :D A végére Rupert elmondja, hogy Charlize-t mindig is a Királynő szerepére szánta, viszont Hófehérkének eredetileg egy teljesen ismeretlen színésznőt terveztek, de végül Kristen bebizonyította, hogy érdemes a szerepre és a készítők is érdekesnek találták, hogy egy ilyen színésznőt, aki egy nagy franchise-t elvitt már a hátán egy teljesen más irányba vigyenek el.
Ennyi volt a panel, állítólag ezután még adtak pár interjút, majd elvileg rögtön repülőre szálltak és Anglia felé vették az irányt. Most pedig jöjjenek az izgisebb dolgok, mégpedig a képek. Készítsétek magatokat, mert Stew kibaszott jól néz ki. Ezt nektek Summit a promó képeitekkel egyetembe!!!

Közben elkészült a film HIVATALOS WEBOLDALA, TWITTERE, FACEBOOK OLDALA, jelöljétek ahol éritek!!!
imagebam.com imagebam.com imagebam.com
via comingsoon.net, heyuguys.co.uk

3 komment:

mesmerized at: 2011. július 24. 3:12 írta...

Na asszem ilyen Hófehérke még nem volt. :D Azta, nagyon kitettek magukért. Tök jó képek! Charlize is gyönyörű! Stew haja, jaj imádom!

KRÉ at: 2011. július 24. 9:50 írta...

Vasárnap reggel ilyen kép hatására én bepisilek esküszöm!! :$ Ez a befont haj és páncél.... Kész vagyok, mint a mateklecke.... És már a Speak-ben is szerelmes voltam minden fába, de ez ami a pajzson van.... Überszexi!! És a többi promókép is nagyon állat!!!! Semmi csicsa háttér -> ütnek a karakterek egy szürke előtt is :) Azt hiszem ez a film is felkerült a pirossal bekeretezett: NAGYON VÁRÓS kategóriáb000a :)

Sziszi at: 2011. július 24. 12:36 írta...

Wow, azt hiszem nem is álmodtunk arról, hogy még a forgatás megkezdése előtt ilyen képet kapunk :P
Annie, én lehet bealudtam a live blogolás alatt, mert egy-két dolog kiesett :)
Nem is gondoltam volna, h Charlize ilyen jó fej, mázlista a csajunk, mert folyamatosan ilyen jó humorú kollégákkal lóghat :D
Az viszont milyen hülye szöveg a rendezőtől, hogy Kristen bebizonyította, alkalmas a szerepre. Persze, biztos a BD forgatása alatt térden állva könyörgött a produkciónak, hadd lehessen benne.....cseppet sem azért kapta a szerepet, mert így a kezdetektől hatalmas érdeklődés övezi majd a filmet... Na jó, nem gonoszkodom, csakis azért kaphatta ő, mert egyedül benne van meg minden, ami szükséges egy ilyen összetett karakter eljátszásához.
Jaj, én is nagyon-nagyon várom már, hogy többet megtudhassunk a projectről, de attól tartok nem holnap lesz.
Ezek a képek gyorsan elfeledtették velünk az első "érdekes" plakátot :)

Megjegyzés küldése

newer post older post