GQ UK '11 november interjú - 2. rész



1 komment
Kristen Stewart – Vérszomj
|1. rész | | 2. rész |

Semmi kétségem afelől, hogy a velem szemben ülő sört kortyolgató, cigarettafüstös hajfürtjei mögé burkolózó fiatal lány megváltozott a négy évvel korábbi kissé naiv tinilányhoz képest és (az ő szavaival élve) belejött az asztalosmunkába. Megtanulta a leckét. "Az a pillanat, mikor rájöttünk, hogy ez mekkora dolog lesz, a 2008-as San Diego-i Comic Con-on következett be. Ez volt mindannyiunk legelső Alkonyat promóciója, úgyhogy nem voltak elvárásaink. És hirtelen ott volt az a több ezer ember akik ránk vártak. Akkor ébredtünk rá, hogy ez mekkora nagy dolog lesz. Rob [Pattinson], Ashley Greene, Taylor [Lautner] és én csak néztünk egymásra és mind arra gondoltunk, 'Atyaúristen, mi folyik itt.'"


(kép: robstenisfearless tumblr)

Reményeik (és félelmeik) hamarosan beigazolódtak. Az Alkonyat észvesztő világkörüli sikerre volt rendeltetve és Kristen az angol Rob Pattinsonnal állt ennek a vad forgatnak a kellős közepén, nemcsak a főszerepeik, hanem az állítólagos forgatáson kívüli kapcsolatuk miatt is. Ezt a hatalmas rajongói bázis szította lelkesedést hamarosan elkezdte kizsákmányolni a Summit Entertainment, a stúdió, mely a filmes adaptáció mögött áll. Semmitől sem csorog jobban a mozivezetők szájából a nyál, mint mikor meglátják a lehetőségeket abban, hogy milyen pénzeket húzhatnak le a fiatal, könnyen befolyásolható, megszállott rajongókból. Vagy a legbuzgóbb Pattinson fanokból, akik az internet legsötétebb berkeiben találhatók, a ”Robszállottakból”. "Attól kezdve a stúdiós emberek dollár jelekkel a szemük helyén mászkáltak. És elkezdődött. Az őrület. Az időbeosztások. A követelőzések. Az interjúk."

Minél lejjebb hajították a fiatalokat a franchise-ban, annál inkább szárnyalt az Alkonyat mánia. És hamarosan már az életük minden mozzanatát befolyásolta a vérszomjas kulturális elnyomóerő. "Számomra a legnagyobb ugrás az az volt, hogy fel kellett vennem egy testőrt. Aki mindenhová velem tart. Egy nagydarab fickó áll mellettem egész végig. JB a neve – ő az én emberem. És meg fog ölni, hogy ezt elmondtam, de még neki is van egy istenverte rajongói oldala. Ezek a lányok beazonosították és elnevezték 'HBG'-nek – vagyis Hottie Bodyguard-nak."

Az Újhold, a második rész 2009-ben dübörgött a mozikban, Kristen és Pattinson pedig rájöttek, hogy nem hagyhatják el anélkül a hoteljüket sem, hogy ne kapnák őket ízekre a tömegekben vonuló sikítozó Twihard-ok. A róluk készült képek, melyeken New York utcáin menekülnek a több száz síró, sokkos rajongó elől, bejárták a világot. Féltette e a színésznő valaha az életét? "Persze. Mármint, az emberek őrültek. Mindenki megteszi azokat a dolgokat, amit azért kell megtennie, hogy meg tudja védeni magát, de képmutató lennék, ha azt mondanám, hogy az emberek normálisak. Biztosra veszem, hogy sokan meghátrálnak ettől a kérdéstől, mert 100 százalékig hálásnak akarják láttatni magukat és hogy minden a lehető legcsodálatosabb… De a végén úgyis az az igazság, hogy az emberek kibaszottul nem normálisak. Én bőven boldog lennék, ha csak simán dolgozhatnék egyik munkától a másikig, fizetném a lakbéremet apránként. Sosem akartam ilyen híres lenni. Sose ezt az életet képzeltem el magamnak."

A kaliforniai származású Kristen Stewart 8 éves kora óta dolgozik filmekben. És már akkor is inkább a kemény munkát és a harcot választotta, ahelyett, hogy egy beszélő majmos kukoricapehely reklámmal gyorsabban befusson. Mindezt nem annak tudatában tette, hogy milyen színésznő szeretne lenni, hanem sokkal inkább, hogy milyen nem.

Első fontosabb szerepét a Birtokviszonyban kapta, mely eredetileg egy kis amerikai városban lezajlódó zavarról és nyugtalanságról szóló könyv. Kristen a zűrös egyedülálló anya (Patricia Clarkson) fiús lányát játszotta. "Megkaptam a Birtokot… pont annak az időszaknak a végén, mikor azon gondolkodtam, hogy meg kéne maradnom a színészkedésnél. Gyerekként annyi kurva ciki, megalázó szerepre jelentkezik az ember – és valószínűleg annyi idős koromban is épp ugyanezt mondtam volna, mint most …"

Észrevehetően Kristen szeret káromkodni. Néhány nőnek ez kifejezetten jól áll, másoknak nincs vér a pucájukban hozzá. Ez az árnyaltabb nyelvezet remekül illik Kristen ravasz, független személyiségéhez. "Azt mondtam volna, 'Semmiképp sem.' Ezért sem ajánlottak fel soha ilyesfajta szerepeket. Már a kezdetekkor is nagyon komolyan vettem a dolgokat; Nem voltam azt a fajta gyerek, aki megcsinált volna egy Barbie reklámot vagy egy Nickelodeon sorozatot. Arra kértek, hogy csináljak butuska dolgokat, de én nem voltam butuska gyerek."

Kristen folytonos mogorvaságát, lomha észjárását és neheztelő temperamentumát gyakran felemlegetik – ezt érti. "Vicces. Valamelyik nap kivettem a szekrényből az egyik régi hátizsákomat, amit egyfolytában hordtam tiniként. Tele volt anarchia jelekkel, mindenféle idézetekkel meg fémgombokkal. Mondtam is magamban, 'Hűha, akkor biztos nagyon imádtam ahogy kinézett!' Annak ellenére, amit gondolnak rólam, én igenis szabálykövető voltam a suliban. Imádtam az egész 'Hé, egyáltalán nem is érdekel,' laza kinézetet, de ha nem adtam volna le időben a házimat, nagyon bepánikoltam volna."

Eljött 2001 és Kristen megkapta első nagy hollywoodi szerepét a befolyásos rendező David Fincher Pánikszobájában Jodie Fosterrel az oldalán. Ez egy sötét, erőszakos, okos thriller egy Manhattanben elterpeszkedő házban történő balul elsült betörésről. "Kemény volt és mint Davidtől várható [Fincher gyakran száz alkalommal is felvesz egy jelenetet], a felvételek végtelennek tűntek. Akkor neki is volt egy hozzám hasonló korú lánya, ami nagyban megkönnyítette a kapcsolatunkat – tudta, hogy kezeljen. David nagyon heves, de akkor nem ismertem más különbözőt."

A Pánikszoba után más szerep is megtalálta, melyben egy olyan bonyolult, okos, arcát hosszú barna hajával takargató tinilányt kellett alakítania, aki épp akár valós, egzisztenciális, hormonális vagy egyéb okból kifolyó válságon megy keresztül. A Speak (2004) egy televízióba szánt filmnek készült, melyben a fiatal lány –miután megerőszakolja egy buliban az egyik népszerű suhanc – felhagy minden verbális kommunikációval. A 13 éves színésznő hatalmas kritikai elismerést gyűjtött be és nem csak azért mert éretten kezelte ez az érzékeny témát.

"Pontosan tudtam miről szól a film," mondja. "Nem azért, mert valaha is megtörtént volna velem mindez – egyáltalán nem. Boldog családban nőttem fel."
Egy másik szerepe Sean Penn Út a vadonba című 2007-es filmje volt, mely Christopher McCandless valós kalandjait dolgozta fel, aki 90-es évek elején körbestoppolta Amerikát – Észak-Alaszkáig – egy fogadás miatt, hogy eggyé váljon a természettel, ahelyett, hogy a szülei által elvárt életet élje és az egyetem után munkába álljon, mint mindenki más. McCandless-t Emile Hirsch alakította eszményien, míg Kristen azt a szeretnivaló lánykát alakította, aki belezúg a fiatal álmodozóba. “Ezek a remek szerepek azoknak a forgatókönyveknek a hagyatékai amiket kaptam. Tégla vagy fogpiszkáló vagy ha nem tudsz összekötődni egy ilyen dologgal.”

1 komment:

Ancsi at: 2011. október 9. 16:41 írta...

Imádom Kristen interjúit, úgyhogy köszönet a fordításért :))

Megjegyzés küldése

newer post older post